| |
A Griffsoft Rt. az UNITIS Rendszerház Rt. alvállalkozójaként újabb sikeres tendert bonyolított le és így a Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzatánál is bevezetésre kerülnek a Forrás SQL integrált ügyviteli rendszer egyes moduljai.
"...a közgyűlés múlt évben pályázati pénzt nyert elektronikus önkormányzati szolgáltatások kialakítására. A projekt összköltsége 432,5 millió forint, ebből mintegy 378,44 millió forint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium támogatása, 54 millió a saját erő, amelyhez csaknem 32,44 milliós EU önerő támogatást nyertünk, vagyis a városnak mindössze 22 millió forintjába kerül a több száz milliós projekt. A közbeszerzési eljárás lezárult, a beruházás megvalósítását az Unitis Rendszerház Rt. nyerte el. A cég képviseletében Oliser László vezérigazgató-helyettes, Kovács Lajos marketingigazgató és dr. Aradi Péter projektvezető, a városvezetés részéről Pap János polgármester, Hrabovszki György alpolgármester és Szedlacsekné dr. Pelle Beatrix aljegyző asszony vett részt azon a tájékoztatón, amelyen a szerződés aláírása után az eddig megtett lépésekről és a tervekről számoltak be.
Pap János elmondta, a projekt kivitelezése december elején indul, befejezése 2006. november 30-ra várható, a végelszámolás határideje 2007. május 31. Az érintett területek: a városüzemeltetési rendszer; építéshatósági rendszer; ipari és kereskedelmi rendszer; közterület-felügyeleti rendszer; művelődési, oktatási és sportrendszer; közigazgatási térinformatika; ügyiratkezelő rendszer; integrált gazdálkodási rendszer; elektronikus adózás; elektronikus engedélyezés. A program illeszkedik abba az uniós lépéssorozatba, amely az ügyfelek hatékonyabb, pontosabb kiszolgálását tűzte ki célul.
A projekt előkészítését végző elektronikus közbeszerzési bizottság munkájáról Hrabovszki György számolt be. A dokumentációt 12 cég vásárolta meg, ebből 9 adott be terveket, közülük 6 került a második fordulóba. A győztes az Unitis Rendszerház Rt. lett, amely a város számára legelőnyösebb pályázatot nyújtotta be, és 5 évre vállalta az önkormányzat által szabott igen kemény garanciafeltételek teljesítését.
Oliser László, az Unitis vezérigazgató-helyettese elmondta, vállalatuk sok egyéb mellett több mint két éve foglalkozik önkormányzati rendszerekkel, Székesfehérváron és Kecskeméten fut hasonló programjuk. Magyarországon jelenleg még nincs ilyen integrált módon működő elektronikus önkormányzati szolgáltatás, tehát Békéscsaba az élenjáró városok egyike. A rendszerház alvállalkozókkal együtt végzi el a munkát, békéscsabai alvállalkozóik is vannak. Hangsúlyozta, ez a szolgáltatás jóval áttekinthetőbbé, korszerűbbé, gyorsabbá és pontosabbá teszi az ügyek vitelét a polgármesteri hivatal munkatársai és az ügyfelek számára. Megkönnyíti a vállalkozók dolgát, új lehetőségeket rejt magában a lakosság számára, vagyis tartalmi előrelépést jelent..."
|
|